1952 - 1955 Sorsdöntő évek
Aleida 2013.10.09. 10:29
Ernesto befejezte az egyetemet, hogy teljesítse az édesanyja kívánságát, de valójában esze ágában nem volt letelepedni és praktizálni - körül akarta utazni a világot. Fel akarta fedezni Latin Amerikát és ellátogatni Párizsba. Addigra már folyékonyan beszélt franciául, köszönhetően az édesanyjának, aki kiskora óta tanította neki a nyelvet, emellett falta a könyveket, nemcsak világirodalmi, hanem filozófia műveket is. Úgy tervezte, hogy amint megkapja a diplomáját, azonnal útnak indul.
1953. április 11-én Ernesto megkapta az orvosi diplomáját. Felhívta az anyját, majd azt mondta: Itt Doctor Guevara de la Serna beszél.' Ezután elment Calica-hoz és közölte vele: 'Nesze, te bolond. Még hogy nem fogok lediplomázni? Készülj, Calica. Hamarosan indulunk.'
1953. július 7-én megkezdődött a második dél-amerikai út. Ezalkalommal Ernesto vonattal utazott - ő és Calica másodosztályra váltott jegyet, hogy minél több pénzt spórolhassanak meg. Ernesto egy nagy halom könyvet cipelt a poggyászában, mert mindenhol olvasott. Ezekkel a szavakkal vett búcsút a családjától: 'Itt jön Amerika katonája.' [Az Amerika szó itt a földrészre utal, nem pedig az USA-ra.]
Úgy tervezték, hogy ellátogatnak Bolíviába, Peruba, Ecuadorba, Kolumbiába és Venezuelába. Bolívia kivételével mindegyik országba nehéz volt vízumot szerezni, így a két fiatalembernek akadt pár nehéz pillanata a konzulátuson. Ernesto-nak volt néhány komoly asztmarohama, de egészében véve mindketten nagyon élvezték az utat és a kalandjaikat. Éppen úgy, mint az első utazásán, Ernestot így is megtalálták néha a problémák.
Régi barátokkal találkoztak, új barátságokat kötöttek és helyi lányokkal randevúztak. Amikor lehetőségük adódott, akkor dolgoztak - Limában egy kis időt eltöltöttek a leprás betegekkel, ami ismét megható élményt jelentett Ernesto-nak. Felfedezték a természet szépségeit, meglátogattak bányákat, inka romokat és templomokat (ahol Ernesto egy valódi inka szobrocskát talált Bolíviában) és természetesen a Machu Picchu-t. Ez a hely előhozta Ernesto az imperializmus iránt érzett gyűlöletét.
A fiatalemberek még futballoztak a helyiekkel, részt vettek partikon és megismerkedtek a helyi gazdagok éjszakai életével (La Pazban látott először Ernesto kokaint szívó embereket). De egyúttal látniuk kellett az indiánok nyomorát és azt a kegyetlen bánásmódot, amelyben a fehérek részesítették az őslakókat. Néha keveset ettek és mocskos szobákban laktak, máskor rengeteget ehettek és kényelmes ágyban aludhattak - annál többet éltek meg.
Ernesto egyre jobban érdeklődött a politika iránt.
Miután együtt felfedezték Bolíviát és Perut, Ernesto és Calica külön utakon folytatták az utazást. Calica Quito-ba ment egy futballcsapattal, miközben Ernesto Panamába utazott. Járt Costa Rica-ban és Nicaraguában, két cikke (Machu Picchu-ról) megjelent a helyi újságokban, majd Guatemalába ment.
Guatemala City-ben találkozott Hilda Gadea-val. A perui közgazdász nő, aki kínai és indián ősökkel rendelkezett, politikai tevékenysége miatt száműzetésben élt. Gyorsan összebarátkoztak, köszönhetően annak, hogy mindketten érdeklődtek a politika és az irodalom iránt. Megvitatták a marxizmust is. Hilda mutatta be Ernesto-t új barátoknak. Ernesto spanyol nyelvleckéket adott és (hiába) keresett magának orvosi állást.
A szilveszteri partin Ernesto kubai száműzöttekkel találkozott, azokkal, akik túlélték az 1953. július 26-i, a moncadai laktanya elleni végzetes támadást és akik a vezérüket, egy fiatal ügyvédet, Fidel Castro-t várták, hogy kiszabaduljon a börtönből és csatlakozzon hozzájuk külföldön.
Santiago-ban Fidel elhatározta, hogy megszabadítja a hazáját, Kubát, Fulgencio Batista bábkormányától - a diktátort az amerikai kormány támogatta. A Castro-fivérek (Fidel és öccse, Raúl) és a titkos csoportjuk megtámadta a laktanyát, de nem jártak sikerrel. Ők és néhány emberük börtönbe került, sokan pedig az életüket veszítették az összecsapásban.
Ernesto először kételkedve hallgatta a kubaiakat, de hamarosan barátságot kötött velük - egyikük, Ñico López volt az, aki a Che nevet adta Ernesto-nak és akivel közös üzletet indított: a fekete Jézus fotóját árulták - a fotóhoz egy apró izzót csatlakoztattak, ami felvillant és így "csodát tett".
1954 februárjának közepén pletykák terjengtek arról, hogy az USA meg fogja szállni az országot, hogy eltávolítsák Arbenz elnököt és a szocialista reformjait. Miközben több barátja távozott, Ernesto maradt, mert szemtanúja akart lenni az eseményeknek, amik június közepén be is következtek. Arbenz hamarosan lemondott, hogy elkerülje a vérontást, de nem tudta megállítani a gyilkosságokat és a politikai tisztogatásokat.
Az argentín nagykövet kérte Ernesto-t, hogy keressen menedéket a nagykövetségen, de ő csak akkor volt erre hajlandó, amikor megtudta, hogy figyelik (a CIA aktát nyitott róla, mint "bajkeverő"-ről.) Egy hónapot töltött az épületben.
Guatemala igazi lecke volt a számára. Korábban Gandi erőszaknélküliségében hitt, de miután látta, mi történt Arbenz lemondása után, úgy gondolta, hogy az ellenséget csak fegyverrel és fizikai erőszakkal lehet legyőzni.
Később Ernesto elhagyta Guatemalát és Mexikóba utazott. A határon barátságot kötött a guetamalai diákkal, Julio Roberto Cáceres-Valle-val, aki az 'El Patojo' ("kicsi" az alacsony termete miatt) becenevet viselte. A két férfi együtt folytatta az útját és együtt dolgoztak. Megnézték a mitlai romokat, majd Mexikóvárosban közös üzletbe kezdtek: gyerekeket fotóztak és a képeket eladták a szülőknek. Ernesto-nak más munkája is volt: egy gyerekkórházban dolgozott és csatlakozott egy allergiával kapcsolatos kísérlethez.
Hilda követte Ernesto-t Mexikóba, de a határon letartóztatták és egy ideig börtönben ült. Amint megtalálta a férfit, folytatták a randevúzást az időnkénti összezördüléseik ellenére - mint amikor Ernesto nem volt hajlandó elkísérni Hildát egy szilveszteri partira és inkább éjjeliőrként dolgozott aznap éjjel.
Vonzódott Hildához szexuálisan, és remek barátnak tartotta, de nem volt belé szerelmes és nem akart lehorgonyozni mellette.
Ernesto egyre több időt töltött a kubai menekültekkel, folytatta a kutatásait, majd kinevezték az Agencia Latina de Noticias tudósítójának és fotósának, hogy beszámoljon a Pán-Amerikai Játékokról, amit Mexikóvárosban tartottak 1955. március 12. és 16. között.
Áprilisban Ernesto benyújtott egy allergiával kapcsolatos tanulmányt, ami dicséretben részesült, nem sokkal később pedig elfogadta Hilda meghívását és összeköltöztek.
Májusban a Castro-testvérek kiszabadultak és elhatározták, hogy Mexikóba utaznak és ott tervezik meg Kuba megszállását.
Júniusban Ernesto találkozott Raúl Castro-val María Antonia González otthonában, majd következő hónapban Fidellel ismerkedett meg. Gyorsan összebarátkoztak, mivel remekül kiegészítették egymást. Aznap éjjel órákon át beszélgettek és hajnalra Ernesto a kubai hadjárat tagja lett.
Augusztusban Hilda bejelentette, hogy terhes. Ernesto úgy döntött, hogy feleségül veszi - mivel a nő az ő gyermekét várta. (A szüleihez írott leveleiben szinte alig említette Hildát, az esküvőjét is csak futólag említette, a naplóiban - amiket a második felesége rendezett kiadás alá - semmi nem olvasható arról, hogy szerelmes lett volna vagy hogy le akart volna telepedni.) Az egyszerű, szűkkörű szertartásra Mexikóvárosban, 1955. augusztus 18-án került sor.
A fiatal pár új otthonba költözött, majd Ernesto csatlakozott egy hegymászó-csoporthoz, hogy megmássza a Popocatepetl-t, Mexikó legmagasabb vulkánját.
Novemberben Hilda és Ernesto rövid nászútra ment, maja romokat és különböző városokat látogattak meg.
[Ernesto erről az utazásáról is írt naplót, ami később Latin America Diaries: Otra Vez, or a Second Look at Latin America (más kiadásban Back on the Road (Otra Vez): A Journey Through Latin America) címmel jelent meg.]
|