A "véres kezű tömeggyilkos" és "rasszista" jelző mellett Che Guevara-t homofóbiásnak is szeretik beállítani az ellenségei. Azt állítják, hogy diszkriminálta a homoszexuálisokat és "koncentrációs táborokba" zárta őket.
Ez valószínűleg a legkevésbé kutatott területe Che életének és a kubai történelemnek, de ismét próbáljuk megtalálni az igazságot.

A macsó kubai társadalom mindig is erősen homofób volt és a forradalom semmit nem tett a diszkrimináció ellen - noha az 1970-es években lassú javulás kezdődött és manapság a homoszexuális, leszbikus és trasznemű emberek ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a heteroszexuális állampolgárok.
A homoszexuálitást dekadenciának és tanult viselkedésformának tartották, ezért kutatások folytak, hogy megtalálják a "gyógymódot", hogyan előzhetnék meg. Elektrosokk terápiát és hormonkezeléseket alkalmaztak (az ötletet a cseh kutató, Kurt Freund adta). A forradalmi kormány kezdetben számos homoszexuális-ellenes törvény léptetett életbe és sok homoszexuális férfit küldtek az UMAP-táborokba.

Tény: Che Guevara sosem beszélt a homoszexualitásról vagy a homoszexuális emberekről - legalábbis nem a nyilvánosság előtt. Nincs megbízható forrás, ami az ellenkezőjét állítja.
Egyetlen egy utalást találtam egy homoszexuális emberre, Che naplójában (Notas de Viaje (A motoros naplója), ahol így írt egy ismeretlenek által megvert emberről: "Az epizód felzaklatott minket egy kicsit, mert a szegény ember, eltekintve attól, hogy homoszexuális és elsőrangú unalom volt, nagyon rendes volt velünk..." Valószínűleg egy olyan macsó férfi számára, mint Che, a homoszexualitás valami furcsa és nem igazán vonzó dolog volt, de a megjegyzése mégsem tekinthető a homofóbia bizonyítékának.
Tény: Nincs bizonyíték arra, hogy Che Guevara diszkriminálta a homoszexuálisokat - vagy hogy megvédte őket.
Tény: Che Guevara-nak semmi köze nem volt az UMAP-hoz. A táborokat azután hozták létre, hogy ő távozott az országból és Kongóba utazott.

Kicsit beszéljünk az UMAP-táborokról - amiket némelyik nyugati ország "Kuba koncentrációs táborai"-nak tart, amelyek "kegyetlenebbek voltak, mint a náci haláltáborok".

Az UMAP (Unidad Militar de Ayuda a la Producción - Katonai Termelőegységek) a neve azoknak a táboroknak, amelyeket Kubában hoztak létre Camagüey tartományban, 1965 novembere és 1968 júliusa között.
Ezekben a táborokban, különböző források szerint, 25.000 vagy 35.000 olyan embert tartottak, akiket a kormány antiszociálisnak vagy ellenforradalmárnak tartott - például homoszexuálisokat, vallásos embereket és papokat (katolikus, protestáns, Jehova tanúi), és művészembereket (írók, énekesek). Azonban nem minden homoszexuális vagy vallásos ember került az UMAP-táborokba - csak azok, akik nem voltak hajlandóak elkötelezett forradalmárokként viselkedni.
A mezőgazdasági munkát (gyümölcs- és zöldségszedés, gyomlálás, vagy cukornád-aratás) használták arra, hogy átneveljék ezeket az embereket - letartóztatták őket, Camagüey-be szállították, majd ott a földeken kellett dolgozniuk - a szabadidejüket a táborban töltötték, ahol nem volt elektromosság vagy folyóvíz. Hetente egy szabadnapot kaptak, és egy idő után akár a szomszédos városokba, sőt még Havannába is elutazhattak, és találkozhattak a családjukkal, vagy a tábor közelében vagy az otthonukban.
A fizikai erőszak gyakori volt, különösen Jehova tanúit érték támadások - akadtak olyanok, akik nem bírták tovább és öngyilkosságot követtek el - noha az UMAP-táborok legfontosabb funkciója nem az erőszak vagy kínzás volt, hanem az átnevelés és a munkaerő kihasználása.
Raúl Castro-t, a FAR miniszterét (Fuerzas Armadas Revolucionarias - Forradalmi Fegyverek Erők) tartják az UMAP-táborok szülőatyjának, miközben az állami újság, a Granma 1966. áprilisában egy cikket jelentetett meg, amelyben azt írta, hogy egy csoport katonai vezető javasolta a táborok ötletét Fidel Castro-nak.
A Kubai Írók és Művészek Szövetségének (Unión de Escritores y Artistas de Cuba), nemzetközi szervezetek és ismert nemzetközi hírességek kitartó tiltakozásának köszönhetően az UMAP-táborokat bezárták.

Nincs megbízható forrásunk arról, mit gondolt Che Guevara a homoszexuálisokról. Azonban van egy történet, ami bizonyítja, hogy noha ő maga nem volt vallásos és nem rajongott sem a vallásokért, sem a képviselőikért (ahogyan a legtöbb kommunista sem), mégis készen állt arra, hogy viszonozza a szívességet, amikor egy barát szükséget szenvedett.

Hadd idézzek egy cikkből (Forrás #4):
"A Hetedik Nap Adventistái különleges kapcsolatot ápoltak a forradalommal és az UMAP-ban is másfajta bánásmódot kaptak - eltérően a többi vallási kisebbségtől. 1956-ban majdnem ötezer Hetedik Nap Adventistái-hívő élt Kubában, a nagyobb részük a sziget keleti vidékén. Oriente az a tartomány, ahol Castro elindította a felkelést, és ahol a legtöbb adventista élt. Oriente-ben, egy adventista család ételt és fedelet nyújtott egy csapat forradalmárnak, akik Fulgencio Batista diktátor ellen harcoltak. Látva, hogy az egyik harcosnak nem volt inge, mivel azt használta arra, hogy bekösse a sebét, a háztartás feje, Argelio Rosabal, a saját, egyetlen ingét adta a forradalmárnak. A sérült forradalmárt – Ernesto “Che” Guevara – annyira meghatotta a férfi nagylelkűsége, hogy megígérte, hogy a jövőben építtet egy kápolnát a számukra (az ígéretét később be is tartotta).
1958 decemberében az Antillian College, az adventisták által vezetett iskola, élelmezte és gondozta a Sierra Maestrán megsebesült harcosokat. Amikor életbe lépett az SMO (Servicio Militar Obligatorio - Kötelező Katonai Szolgálat) első tervezete, a College 110 diákjából 70-nek kellett bevonulnia. Az adventisták kérték, hogy engedjék el néhány diákjukat, hogy az iskola tovább működhessen, a besorozott fiatalok többsége hazatérhetett. Ennek ellenére az SMO problematikus volt az adventisták számára, mert nem tett különbséget harcosok és nem-harcosok között. Az adventista egyház egy memorandumban kérte a kormányt, hogy mentse fel a hadseregbe hívott 12 adventistát a szolgálat alól. A memorandum elmegyarázta a különbséget a harcoló és nem harcoló szerepek között, az adventisták egyedi szombati kötelezettségeit és a kormányhoz való hűségüket. Négy lelkipásztor vitte a memorandumot a kormányhoz egy laikus kíséretében, aki nem más, mint Argelio Rosabal volt – ugyanaz a férfi, aki az egyetlen ingét Che Guevara-nak adta a Sierra Maestra-n. Rosabal személyesen adta át a memorandumot Che-nek, aki 1963. október 28-án levelet küldött - a memorandum társaságában - az agrárreform program vezetőjének, Carlos Rodríguez-nek. A levélben Che ezt írta: “[Argelio Rosabal] az adventista, akiről beszéltem neked … tudni fogod, hogyan játszd ki a törvényt, vagy hogyan tereld el a figyelmemet”. Che Guevara közbenjárt az adventista barátja, Rosabal érdekében, és így a vallási csoport számára külön szabályt hoztak az SMO-val kapcsolatban.
Később, az adventisták is bekerültek az UMAP-táborokba, de a szociológus Caleb Rosado hangsúlyozza, hogy az ok az volt, hogy “egyszerűen nem voltak hajlandóak fegyvert viselni és nem volt más hely, ahol tarthatták őket” - és nem azért kerültek oda, mint a többi csoport, amelyeket a kormány antiszociálisnak tartott." Az adventisták jobb bánásmódot kaptak, mint a többi bentlakó.

Források:

~ Forrás#1: Miriam Celaya, Dimas Castellanos - Cuba, page 474.
~ Forrás #2
~ Forrás #3
~ Forrás #4